2022.08.31.

Zsigó Jenő 70 éves

Egy „Renaissance Cigány”, aki tudós, politikus és művész – életműkonferencia a 70 éves Zsigó Jenő tiszteletére

70 éves lett Zsigó Jenő szociológus, népművelő, szerkesztő, a Cigány Ház – Romano Kher igazgatója, a Roma Parlament alapítója és elnöke – ebből az alkalomból szervezett életműkonferenciát a CEU Romani Studies Program és a Roma Parlament-Polgárjogi Mozgalom a Közép-Európai Egyetem budapesti kampuszán.

Zsigó Jenő a hazai roma mozgalom egyik alapítója és meghatározó tagja. Februárban a Mércén is ismertettünk egy vele készült interjút, amelyben a cigányság helyzetéről, a magyarországi roma kisebbséggel szembeni évszázados előítéletekről és a rendszerváltás utáni roma érdekérvényesítés nehézségeiről beszélt.

Többek között elmondta, hogy

„[a] cigányságot szegénységben kell tartani, a szegénységet elviselhetetlenné kell tenni a számukra. Magyarországon ez a gyakorlat: az utolsó fillért elveszik a szegényektől, s odaadják az egy osztállyal feljebb lévő társadalmi rétegnek vagy a csúcson lévő rétegnek. A cigányok elé azt a feladatot tűzi az állam, hogy vagy belepusztul ebbe, vagy számolni kell azzal, hogy 5 generáción keresztül még az utódaik is ebben a fizikai és pszichés nyomorban fognak létezni (…) Ez egy szadista, gonosz rendszer, amelybe sem a nem cigány embereknek, sem a cigány embereknek nem szabad belenyugodniuk, beletörődniük és asszisztálniuk a rendszer fennmaradásához. Paradigmaváltásra van szükség”.

A Zsigó munkásságának tiszteletére rendezett Egy „Renaissance Cigány”, aki tudós, politikus és művész című konferencia délelőtt fél tíztől este tízig tart a CEU Nádor u. 15. szám alatti épületében, az Auditorium/A teremben.

 

ZSIGÓ JENŐ – FOTÓ: CEU

 

Forrás:https://merce.hu/2022/08/26/egy-renaissance-cigany-aki-tudos-politikus-es-muvesz-eletmukonferencia-a-70-eves-zsigo-jeno-tiszteletere/